Petschauer Attila: halálra kínzás Davidovkában
Petschauer Attila minden idők egyik legkiválóbb magyar vívója, aki Amszterdamban (1928) és Los Angelesben (1932) megszerezte a magyar kardvívócsapat második olimpiai aranyérmét. Ragyogó pályafutását Italo Santelli, a magyar vívósport zseniális olasz mesterének felfedezettjeként kezdte. Már 20 évesen magyar bajnok és válogatott versenyző. Különleges versenyzői adottságokkal rendelkezett: agresszív, rámenős, dinamikus stílusával, boszorkányos pengekezelésével nem talált legyőzőre.
Az 1928-as amszterdami olimpia csapatversenyei során mind a húsz asszóját győzelemmel fejezte be, és a kardcsapat aranyérmét eldöntő győztes asszóját is ő vívta. Az 1932-es Los Angelesi olimpián csapatban ismét aranyérmet szerzett. Petschauer a kard művésze volt. Pályafutása során számos magyar bajnokságot és két Európa bajnokságot nyert.
Petschauernek a Los Angeles-i olimpia után kapott Signum Laudis-kitüntetése mentességet biztosított volna, 1942-ben mégis berendelték őt is Nagykátára, az ország egyik legnagyobb munkaszolgálatos bevonulási központjába. (Mások mellett ide került Örkény István és Rejtő Jenő is, utóbbi szintén nem tért haza.) A parancsnok, az 1945-ben háborús bűnösként kivégzett Muray Lipót alezredes gúnyosan zavarta vissza a sorba a mentességére hivatkozó olimpiai bajnokot, majd pár hetes kiképzés után századával a keleti frontra vezényelte.
Petschauer az ukrajnai Davidovkába került, ahol egykori sporttársa, az amszterdami olimpián lovas versenyzőként részt vett Cseh Kálmán alezredes volt a táborparancsnok, aki nem kedvelte őt. Ezért arra biztatta keretlegényeit, hogy kicsit ”izzasszák meg a zsidót”.
Petschauer Attila sisakja és kardja
Mindezt a berlini olimpián birkózásban aranyérmes, 1996-ban elhunyt Kárpáti Károly visszaemlékezéséből tudhatjuk, aki maga is Davidovkába került: “A keretlegények rákiáltottak: ‘Te, olimpiai érmes kardvívó… Lássuk, hogy tudsz fára mászni!’ Tél közepe volt, rettenetes hideg, de ráparancsoltak, hogy vetkőzzön le és másszon fel az egyik fára. Azt parancsolták neki, hogy kukorékoljon, miközben vízzel locsolták. A metsző hidegben a víz ráfagyott a testére, ő pedig rövidesen meghalt.”
Petschauer 24 évesen már olimpiai bajnok volt. Második aranyérme után, 28 évesen visszavonult az aktív sporttól. Újságíró lett „Az Est” lapoknál, tudósított sportversenyekről (pl. az 1936-os berlini olimpiáról), de gyakran írt színikritikákat is. Ezek és egyéb írásai jól tükrözik színes egyéniségét, jó humorát. Az 1930-as évek pesti irodalmi, társasági és művészvilágnak kedvelt, népszerű alakja volt, afféle pesti dandy. Sorsa ünnepelt sztárból tragikus zsidó sorssá, magyar zsidó sorssá lett. Ma is jeltelen sírban nyugszik.
Emlékezés Petschauer Attilára a Magyar Zsidó Múzeum 2012-es kiállításán
Szabó István – Oscar díjas rendezőnk – A napfény íze c. filméjében róla mintázta Sors (Sonnenschein) Ádám karakterét. 1994 óta Amerikában évente megrendezésre kerül a Petschauer Attila Emlékverseny (Attila Petschauer Sabre Open), amely az Egyesült Államok egyik legrangosabb kardversenyének számít.
/A Szerző az „Egykor nekik szólt a Himnusz” c. kiállításon készített fotóival/
hessenwinkel 
Megdöbbentő !
Mennyi mindent nem tudok, s még sporttörténésznek hiszem magam !
Szörnyűséges história, de olybá tűnik, ebben a formában talán nem igaz. Ungváry Krisztián történész szerint szegény Petschauer egy szovjet hadikórházban pusztult el: http://index.hu/velemeny/olvir/2013/01/23/a_munkaszolgalat_embertelen_de_tulzo_mozgo_vesztohelynek_nevezni/
Nem vagyok történész, csak azt írhattam le, amit egy időszakos kiállítás tárlatán az olimpikonról szóló tablóról leolvasva megtudtam, no meg persze a Napfény íze c. film.
Kárpáti Károly története a folklór része lett – már az érdeklődők, érintettek körében. Én is sokszor hallottam, nem ismertem a forrását. Az, hogy Petschauer szovjet hadikórházban halt meg, Ungváry adata, és őt ismerve feltehetően megbízható. De nem hiszem, hogy Kárpáti története légből kapott lenne. Történhetett úgy, hogy a meztelenül fára mászatás, lelocsolás megtörtént és Kárpáti ezután szem elől vesztette, de akkor még nem halt meg. Kárpáti se azt írja, hogy ott helyben meghalt.
Ungváry beidézett cikkében egyébként számomra zavaró, hogy a II. hadsereg munkaszolgálatos századainak sorsát nem veszi külön, csak a nyilas puccs utáni időket. Dicsőséges doni hadjáratunk első periódusában egészen elvadult viszonyok uralkodtak, Muray ténykedésének következtében. Aztán valamikor ha jól emlékszem, ’42 novemberében a honvédelmi miniszter, nagybaconi Nagy Vilmos kiment a frontra és rendet csinált, megtiltotta a kegyetlenkedéseket.A honvéd és a MUSZos alakulatok veszteségeire én olvastam becsléseket, az előbbi 30 és 40 (ez is horribilis pusztulás), az utóbbi 80 és 90 % közötti veszteséggel. Nem tudom, ezek megbízhatóak-e. A MUSZosok nagy része már az áttörés után halt meg, tehát nem közvetlenül a kegyetlenkedések következtében. De a magasabb veszteségben (ha igaz) szerepet játszhatott a rosszabb felszerelés, ellátás, és a legyengült állapot is, ami összefüggött a korábbiakkal.