“Mi a magyar ?” – egy kiállítás margójára


A Műcsarnok nemrég nyílt kiállításán járva ezt nem sikerült megtudnom. Azt viszont igen, hogy jelenkori társadalmunkhoz hasonlatosan, a kiállító művészek igen eklektikusan látják a világot, amiben élünk és benne önmagukat is.

Ez persze – az elmúlt húsz év ismeretében – nem is lepheti meg a látogatót. Az 52 felkért művész alkotásának többsége e két évtizednek a termése, és csak elenyésző azon művek száma, amelyek kifejezetten erre a tárlatra készültek (gondolom megrendelésre).

Így a Műcsarnokban látott közel 150 alkotás érdekesen egészíti ki egymást, hisz mindegyik más műfajban és részben más korban született reflexió. A kiállításon képet kaphatunk arról, hogy a kortárs képzőművészet milyen válaszokat lelt a címadó kérdésre.

A kiállítás olvasatomban amolyan egyszer meg lehet nézni kategóriás. A tárlat üde színfoltjának Dr. Máriás Warhool beütésű kis kuckóját találtam.

Kortárs képzőművészeink alkotásaikkal miként ábrázolták a kérdést „Mi a magyar?”, és az miként sikerült, az itt tekinthető meg:

http://youtu.be/YqOWASDz3wM

…akik megkísérelték a választ…

Asztalos Zsolt | Benczúr Emese | Borsos Lőrinc | Borsos Róbert | Braun András | Bukta Imre | Csáji Attila | Csáki László | Cseke Szilárd | Csiszér Zsuzsi | Csontó Lajos | Csurka Eszter | Dezső Tamás | Dr. Máriás | El – Hassan Róza | Eperjesi Ágnes | Erdélyi Gábor | Fabricius Anna | Farkas Ádám | fe Lugossy László | Fehér László | Gaál József | Gerber Pál | Gerhes Gábor | Gyenis Tibor | Horváth Dániel | Huszár Andrea | Imre Mariann | Jakatics-Szabó Veronika | Jankovics Marcell | Jovián György | Keserü Ilona | Kicsiny Balázs | Király András | Koronczi Endre | Kotormán Norbert | Kovách Gergő | Kupcsik Adrián | Mátrai Erik | Neuberger István | Nyári István | Péli Barna | Rónai Éva | Société Réaliste | Stark István | Szabó Dezső | Szirtes János | Szolnoki József | Szombathy Bálint | Szurcsik József | Szűcs Attila | Uglár Csaba

~ Szerző: hessenwinkel - 2012-08-20.

2 hozzászólás to ““Mi a magyar ?” – egy kiállítás margójára”

  1. hulye egy kerdes!!
    mar a foto is hulyeseg!!mert a paprika se magyar eredetu!!

  2. …azért azt mindenképp ismerjük el, ill. vegyük tudomásul, hogy a tőlünk nyugatabbra fekvő világ bennünket a paprikával (eredetiség vizsgálat nélkül!), a ‘Gulasch’-sal, a ‘Tschardasch’-sal, no meg a ‘Pusta’-val azonosít. Tetszik, vagy sem – ez a helyzet. Manapság sokat tesznek azért, hogy egyenesen ázsiai népségnek gondoljanak bennünket…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: